»Kezdőlap  » Galéria  » Képes kalauz  » Online helyi újság  » Civil szervezetek  » Intézmények  » Helytörténet  » Programok  » Kapcsolat 


MANN GYULA: A piros iskolába jártam - X. fejezet

X. A gödör aljából

A készülő pálya két hosszanti oldalán három-három gödör tátongott. Pár napja szedte ki egy markológép és akkurátus rendben a gödrök szélétől kifelé mutatva egy-egy lámpaoszlopot is elhelyezett. Én a világítást szolgáló földkábel és hangszórókábel lefektetésével, a fekvő oszlopokba való befűzéssel és szereléssel voltam elfoglalva.

Három társam, W. János, K. Károly és Sz. János a már korábban elkészített hat darab négyzet alapú, csonkagúlaszerű szögvasból alkotott vázszerkezet körül foglalatoskodott. Ezeket illesztették a fekvő oszlopok lábához támaszul, hogy majd gépi erővel felállítva megtartsák azt, míg a köréjük öntött beton végleges alapot nem szolgáltat. A támasznak erősnek kellett lenni, megbízhatóan odahegesztve az oszlopokhoz. Ezen dolgoztak mind a hárman. Reggel még sütött a nap, de nemsokára eleredt az eső. A kezemben csúszkált a sáros kábel, a ruháink átáztak. Jó lett volna félbe hagyni a munkát, de másnapra, hétfőre vártuk a betont és az oszlopokat beállító gépet. Ezt mind a négyen tudtuk, így hát a hazamenetelről szó sem esett. A három társamnak csak a feje látszott ki a gödrökből. Kettő tartotta a közel mázsás súlyú keretet, míg a harmadik egy kezdetleges géppel hegesztett. Az esővíz lassan tócsát képezett a gödrök alján. A bedobált deszkadarabok sem jelentettek megoldást. Sár és lucsok, de nem hagyták abba. Szürkület lett, amire a hat oszlop talpakat kapott.

Visszagondolva rájuk, mind a hárman betegeskedő emberek voltak. W. János a cukra mellett már éltesebb korban volt. K. Károly évek óta leszázalékolt nyugdíjas, tele ízületi gondokkal és Sz. János-t is marta valami titkos kór. Erről azonban nem szívesen beszélt. Hogy miért éppen ők és éppen akkor vállalták ezt a feladatot? Többször elgondolkodtam már ezen. Azt tartjuk, nincsenek véletlenek.

Ha keresem, nem találom őket. Elmentek közülünk. Büszkén gondolok rá, hogy a barátaim voltak. Az oszlopok a mára enyészetté lett sportpálya körül az ő oszlopaik. Emberek! Megérdemelnének egy kis gondoskodást! Stabilak, de a hámló festék alatt már a rozsda mar. Lámpáik fénye is régen kihunyt.

Tudom én, hogy környezetünket nem csak az én barátaim építették. De mindannyiuk nevében kérem az épített környezet megbecsülését, hiszen ezek mind a mi alkotásaink, majd emlékoszlopaink, ha magunk mögött hagyjuk ezt a kis világot.
    »VISSZA 


                              nti WEBDESIGN