»Kezdőlap  » Galéria  » Képes kalauz  » Online helyi újság  » Civil szervezetek  » Intézmények  » Helytörténet  » Programok  » Kapcsolat 


MANN GYULA: A piros iskolába jártam - XI. fejezet

XI. A kulcsember

Ha a kívülállók, például a kerületi elöljárók oldaláról szemlélem az eseményeket, belefájdul a fejem. "Mit akarnak ezek? Majd aztán mi vigyük el a balhét!" - gondolhatták. "Te tudsz arról valamit," - kérdezte Y elvtárstól X - "hogy mit keres az ULKÜ markolója tengelyig a sárba ragadva az iskolaudvar közepén abban a gödörben?" "Nem tudom Y elvtárs, de majd megkérdezem Z elvtársat." Valahogy így lehetett. Pedig az a markoló régen dolga végeztével másutt lehetne. Ebben a tranzakcióban csak annyi volt baj, hogy nem a megfelelő (józan) gépkezelő ült a megfelelő gépen. Ki kellett hát húzni a sárból. Az ULKÜ tanácsi vállalat volt. Ez idő tájt az iskola udvarán egy új épületszárny felépítésén dolgoztak. (Pár tanterem, pártiroda stb.) A fölmunkához segítséget ígérő mérnökük kellemetlenül érezhette magát a kudarc miatt, miközben a gyerekét korrepetáltuk konzultáltuk tanulmányi nehézségeiben.

Még az ULKÜ előtt kísérletet tettem, hogy a földmunkához segítséget kérjek a kerületben állomásozó szovjet helyőrségtől. Gépeik, idejük volt, bár csak ideiglenesen állomásoztak nálunk. Hozzájuk az út a pártbizottságon át vezetett. Egy napon találkozót beszéltem meg az iskola udvarán az "ügyeletes" elvtárssal. Szép szál ember volt. Magam a száznyolcvan centit viszont csak kevéssel haladtam meg.

Hívatlanul megjelent Gy. tanárnő (L. a IX. fejezetet). Sportos lendülettel kettőnk közé vetette magát. A vendéget azonnal biztosította, hogy minden rendben van. Az iskola mindent megold. A látottak alapján vajon mit gondolhatott a párt embere? Többször nem találkoztunk. Orosz nyelvtudásunkat sem kellett próbára tennünk. De mert minden jó ügy, ha sikerül (sikerülnie kell!), elmondhatja, azért várhat nem számolt segítséggel, mert van gondviselés. Ezt X, Y esetleg nem így gondolja. Cáfolatukra, íme, a bizonyíték:
L. Jani gyerekei Judit és Janó ugyancsak a piros iskolába jártak. A szülők egyszer csak megtaláltak. Judit a vállalata tüzelési hulladékát, a fekete salakot biztosította (ez kell a piros salak alá). Jani alatt mindig működőképes volt a mixer (forgódobos betonszállító teherjármű). A 21. számú Építőipari Vállalatnál dolgozott. Kellett, hogy legyenek és már jöttek is. Vállalata nem volt kicsinyes. Jani számítva mindenre a kerületben korábban is segített játszóterek, óvodák dolgában. Ha kellett, számíthatott a brigádjára is. Már hogyne számíthatott volna, hiszen mindannyian Jánosok voltak - így lettek válogatva. Ha egynek szóltál, az egész csapat rámozdult. Jobb is volt csendben maradni. Amit kellett, maguktól tették. Előbb a sárba ragadt traktort húzták ki egy Volvó gyártmányú géppel. Ugyanez befejezte a földmunkát. (A szülők lapátos-talicskás munkája túlságosan nagy erőfeszítést jelentett volna.) A föld kikerült a kerítésen túlra későbbi hasznosításra, a gödör alját simára gyalulták, ami ezzel készen állt a salak fogadására. Szélét szegélykövekkel rakták ki. Az árokba fektetett fölkábeleket földdel takarták, és az Árpád híd felújításakor lecserélt kandeláberek is, melyeket onnan kunyeráltunk, most már talpazatukkal együtt helyükre kerültek. Hozták a betont a lábazat rögzítéséhez. A leglátványosabb munkához, a salak terítéséhez még hetek kellettek, de a profikhoz társult sok szülő és gyerek munkájával nyár végére mindez elkészült. Feljegyzéseim szerint a különböző munkákban mintegy kilencven szülő vett részt, és számos hozzájuk csatlakozó. Tekintve, hogy gyakran még csak nem is a saját gyerekeik érdekében tevékenykedtek, munkájuk értéke felbecsülhetetlen. Kevés vagyok köszönetet mondani mindezért.

Janival sűrűn találkozom. Felemlegetve ezeket az időket, úgy látom, hogy neki ez nem jelent annyit, mint nekem. Egyszerű a magyarázat. Nem én segítettem ki őt szorult helyzetében, hanem Ő engem. Még megjegyzi, hogy akkoriban kapott valamilyen elismerést, már nem emlékszik pontosan, talán a Pro urbe-díjat. Elő kellene keresni valamelyik fiókból. (Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága L. J. szocialista brigádjának a főváros fejlődése érdekében végzett kiemelkedő társadalmi munka elismerésére a BUDAPESTÉRT kitüntető zászlót adományozta. Bp. 1985. ápr. 4.) A rendszerben, amelynek biztos támasza volt "a sok munka mellett nem volt ideje pénzt keresni." - ráillik a mondás. Másokhoz képest nem keresett ő rosszul, de az mind kevés volt ahhoz, hogy ő, aki a város minden részén épülő házakhoz alapot teremtett, a fizetéséből illőt építhessen magának. Csak további gürcöléssel és bontott anyagokból tudott egy hétvégi házat felépíteni. Idővel ő is kényszervállalkozó lett. Nagy szerencséjére még nem vitték el mások az orra elől a mixert, amit oly gondosan ápolt és oly büszkén ült meg, így megvette. Noha nem ő volt a változások nyertese, de azért csak beletanult. Tizenhat évesen egy szívlapáttal kezdte a vagonok kirakodását. Pár éve hála Istennek még ép szívvel és lélekkel ment nyugdíjba. Két telek távolságra szép ház áll. Még van rajta mit csinálni, de az is hamarosan elkészül. Ha oda néz, büszkén gondol rá, hogy sikerült a gyerekeknek felépíteni azt, ami őt is régen megillette volna. Adja Isten, hogy hosszantartó, békés öröme teljék a látványban.
    »VISSZA 


                              nti WEBDESIGN