»Kezdőlap  » Művelődés  » Képes kalauz  » Online helyi újság  » Civil szervezetek  » Intézmények  » Helytörténet  » Programok  » Kapcsolat 


MANN GYULA: A piros iskolába jártam - IV. fejezet

IV. Cila bá'

A lányom a III. E-be járt. Élénk kis teremtés volt, és egy napon a szokottnál is izgatottabban mesélte, hogy új napközis tanítója lett: a "Cilabá". Próbáltam értelmezni a hallottakat, de nem sikerült. - Hát Laci bácsi. Ő kérte, hogy nevezzük így: Cila bá' - vágta ki végül is a lányom. - Ja, az más! - gondoltam és kíváncsian vártam a személyes találkozást.

A fiatalember, úgy érettségi után lehetett, közepes termetű, barna, göndör hajú, sportos fickó. Nem csoda hát, hogy szemtelenül jóképű lévén, lányaink beleszerettek. Egyébfelől Cila bá' vérmes Dózsa-drukker. Ezen a téren nem is akadt párja a környéken, hacsak Cs. István személyében nem, aki ugyancsak a III. E tanulója, és ma úgy mondanánk, egy hiperaktív fiúcska volt. Termetére nézve vézna, de jó eszű - osztályelső. Vérmes szurkolói mivoltát illetően felnőtt a tanítójához, de - balszerencse! - Fradi-vér csörgedezett az ereiben.

A napközis foglalkozások szabadidős részében tehát örökrangadó zajlott az udvaron, de míg a labda elgurul, a kettejük közti nézetkülönbségek egyhelyben növekedtek.

Az ebédlőbe Cila bá' vezette az osztályt. A "Jó étvágyat kívánok!" tanári megnyilvánulásra a "Köszönjük, viszont" volt a megszokott gyerekválasz. Azaz csak lett volna, de a mi fradistánk a "Viszontlátásra!" beszólással tett pontot egy le nem rendezett vita végére. De mekkorát tévedett! A tanári tekintély teljes határozottsággal mutatott az ajtó felé (értsd: kifelé!)

Már említettem, István jó eszű gyerek volt, így hamar átlátta, hogy az ebédmegvonás nem járja, hát nem is ment sehová. Cila bá', látva ezt a megátalkodottságot, felé indult. Lehetett ebben valami elsöprő erejű fenyegetés, mert István futásnak eredt. Látszik, kedves olvasóm, hogy Te is voltál gyerek, mert nem tévedsz. Igen. Kinyúlt egy baráti láb és a menekülő elvágódott a kövön. Egy asztal alá esett, ahol más baráti lábak lenyomva tartották, míg Cila bá' oda nem ért. Felé nyúlt, bizonyára, hogy felsegítse, de a sarokba szorított vad kiszámíthatatlansága testet öltött, és István, a kis vézna hanyatt fektében felé ütött. A tanító bácsi klasszikus vágású orra vére kibuggyant. Úgy hallottuk, lehet, hogy ebben az asztal sarka is közrejátszott.

Az esetnek híre ment és a következő napon a Tantestület teljes pompájával tárgyalta az ügyet. Azt azért mégsem engedhetik, hogy verjék a tanítókat. "Első fokon" az elkövetőt kizárták a napköziből. (Se fedél, se ebéd?) Megmozdult a Szülői Munkaközösség. "Másodfokon" megmaradt a napközi, de áthelyezték egy másik csoportba. Itt a negyedikesek között nem lévén üres pad a számára, no meg úgyis jobbnak látták őt szem előtt tartani, a katedra mellett kapott helyet. Onnan, mint egy tanársegéd szemlélte a világ dolgait.

A következő évben - immár szakmai gyakorlatot is szerezve - Cila bá' elkerült az iskolából. Lehet, hogy eredményesen felvételizett a pedagógus pályára.

Huszonöt év múlva találkoztam Cs. Istvánnal. Nem láttam rajta a felnőtté válás jegyeit. Örült nekem és én is örültem volna, ha tehetek érte valamit. Nem tudhatom, hogy hány értelmetlen kalanddal kísérletezett rajta az élet. Szívesebben láttam őt mindezek előtt, még gyereknek. Félek, egyéb híján kevés csak a biztatás, ha azt kiáltom feléd: Hajrá Fradi!
    »VISSZA 


                              nti WEBDESIGN