»Kezdőlap  » Galéria  » Képes kalauz  » Online helyi újság  » Civil szervezetek  » Intézmények  » Helytörténet  » Programok  » Kapcsolat 


MANN GYULA: A piros iskolába jártam - VI. fejezet

VI. Eta néni

Ha az ember másokról mesél, biztonságot ad, ha tudja, honnan jött, mi boldogítja, mire törekszik. De van úgy, hogy ezt nem kutatod, az illető "készen érkezett", gyakran megtapasztalhatod, hogy partnered, számíthatsz rá. Az iskola gondnoknőjét ilyennek ismertem meg.

Kulcs az ismeretségünkben Tóni bá', az iskola csaknem egyedüli férfi tanára volt. Tóni testnevelő szakot végzett és zsigerből csinálta mindazt, amit valamikor a cserkészek köréből oly sokan. Imádta a gyerekeket, a sportot, az okos pedagógiai munkát. Ma is ebben él, nagy kár, hogy Újpalotától távol talált párjával biztosabb megélhetést. Nem csoda hát, hogy kedvencei örömét keresve telente jégpályát csinált. Ezek az udvar terepviszonyait leképező kisebb-nagyobb jégfoltok felidézték bennem a Tisza vidékén eltöltött gyerekkorom téli tájait, vidám játékait. Vonzott hát nagyon a látvány, és minthogy szülőként már "jogosítványt" is szereztem mindehhez, csatlakoztam Tónihoz. Őt akkor már néhány hűséges társ segítette, négy-öt iskoláskorú és néhány végzett tanítványa. Ezek közül leginkább M. Janit emelném ki, akinek állhatatossága és egyszerűsége életem végéig megőrzendő emlékem maradt. Estéről estére találkoztunk, így lettem része a csapatnak. A téli délutánok rövidek és a korán jött sötétedés véget vet a korcsolyázásnak is. Sebtében összebütyköltem két alkalmi reflektort és loholtam haza a munkából, hogy még a teljes sötétség beállta előtt odaérjek az iskolába. A második emelet egy ablakában tartottam a reflektort és felragyogott kétezer wattnyi fény. A jégen csúszkáló gyerekekből egyszerre tört fel a meglepetés és az öröm sikolya. Az egyértelmű tetszésnyilvánítás mintegy kötelezettséget rótt rám a folytatásra. Még csak előgyakorlatait végeztük a jégpályagyártásnak. Locsoltunk, ahol lehetett, nem lévén ideális sportpályaterep. Hét-nyolc óra körül haza mentek az iskola dolgozói. Az ajtók bezáródtak. A gyerekhad is hazament a jeges tócsákról. Eljött a mi időnk.

Eta néni az épületben lakott férjével és két lányával. Tóni bá' kulcsot kapott. Minderről nemigen tudott az iskolavezetés. Azt hiszem, nem is igazán tartottak méltónak minket erre. Ha tévednék, úgy megkövetem őket… Mindenesetre az irántunk tanúsított együttműködési szándékban igen szerénynek mutatkoztak. Vizet a locsoláshoz csak az iskolán belüli csapokból vehettünk. Két locsolás között 2-3 óra is eltelt és, hogy a tömlőbe a víz be ne fagyjon, a locsolást követően behúztuk az aulába. A várakozás órái gyorsan teltek. Máig emlékezetes beszélgetések, tervezgetések, álmodozások idei voltak ezek. Éjfél után mi is befejeztük. Igyekeztünk rendben elhagyni a "körletet". A kulcs is "haza került". Mondták, hogy Eta néni reggelenként mindenkit megelőzve még felmosta az aulát, nem engedte, hogy baj legyen. Ha néha - mert hát előfordult - mosolyszünet volt köztünk és az iskola vezetőség között, a történtek lerendezésében számíthattunk a tanácsaira. Megadta az elvárható tiszteletet kenyéradóinak, ő is szülő volt, és már régen megismerhette ezt a sajátságos iskola-szülő viszonyt. Mi még ezt csak kóstolgattuk. A héten karácsony lesz. Szüleim sírja mellett neki is kijár egy meghitt perc, egy szál virág az újpalotai temetőben. Korán elment. Nyugodjon békében.
    »VISSZA 


                              nti WEBDESIGN