»Kezdőlap  » Galéria  » Képes kalauz  » Online helyi újság  » Civil szervezetek  » Intézmények  » Helytörténet  » Programok  » Kapcsolat 


MANN GYULA: A piros iskolába jártam - XV. fejezet

XV. Főnök

Társadalmi munkával, vagy több és jobb szóval, odaadó szülői munkával eltelt egy ősz és a következő év végére elkészült a salakpálya mintegy 1350 négyzetméteren. Hat lámpatartó oszlopa, mit ne mondjak, elegáns fémsapkákkal öltöztetve már csak a lámpagyújtást várta. Karácsonykor ezek a fények is felragyogtak. Újpalota egyik sarkán a sötétséget felváltotta a világosság. Én és társaim legalábbis így gondolkoztunk erről. Milyen jó lett volna, ha ugyanígy vélekednek a kerület elöljárói is. Mennyi fölösleges vitát, kölcsönös ellenérzést spórolhattunk volna meg a közös gondolkodással. Még öt év telt el '89-ig. És vajon ma előrébb vagyunk-e a dolgaink rendezésében? A folytonos egymásnak feszülés végén nem áll-e fönn egy küszöbállapot, ahol már a vesztes mellett nem kerül ki senki győztesen, mert a megásott verem, amelybe ostoba módon magát is sodorta, a győztest is maga alá temeti. Ugyan, miért is lenne gyászkönny a kívülállók szemében?

No de ekkor még nem látszott mindez ilyen világosan, noha a kocka már el volt vetve. Így hát örültünk a sikernek, a hangszórókból szólt a zene és a sok korcsolyázó gyerek között, célirányosan, szülők sürgölődtek. A korcsolyák lábról-lábra vándoroltak, de egy hét alatt mindenkinek volt már sajátja is. Amikor nosztalgiából fakorcsolyát készítettem a gyerekeknek, szinte összemarakodtak rajta. A felnőttek közül sokat a kíváncsiság hozott le és itt ragadtak, hogy aztán már szinte kötelességszerűen velünk tartsanak, sokszor mellőzve a pénzt hozó munkahelyi túlórázást. A döntés szabad volt, hogy ki mit tesz saját családjáért.

Már nem emlékszem pontosan hogyan került közénk, de már napok óta lejárt egy középtermetű, vékonydongájú, a hideg ellenére könnyen öltözködő, úgy harminc év körüli fickó. Jellegzetes testtartású, arcán itt-ott forradások nyomait viselte. Első látásra inkább távolságtartásra késztetett minket, nem úgy a gyereket. Az első perctől megnyerte bizalmukat. Az a fajta, aki feltalálja magát. Ott hajladozott a kicsik korcsolyacipőinek megerősítésén, hozta-vitte a teás poharakat és hallani lehetett, hogy a gyerekek Főnöknek szólítják. Egy idő után elmaradhatatlan társunk lett az éjszakába menő pályatakarítás és locsolás munkáiban. Néha véreset köpött. Mesélte, hogy a fél gyomra birkából való. Civil foglalkozása gépkocsivezető egy élelmiszert szállító vállalatnál. Történeteire oda kellett figyelni. Igazi vagány volt egy számomra ismeretlen világból. A név ráragadt, mi is főnöknek szólítottuk. Ráillett. Tudhattam volna a nevét, hiszen a lépcsőházamban lakott. Postaládája szerint K. Istvánnak hívták. Betegeskedése miatt előfordult, hogy betegállományban volt, de nem bírván nyugodni, napközben is az iskola udvarán tett-vett. Egyik este egy csomó aprópénzt fordított ki a zsebéből. Büszkén mesélte, hogy délelőtt szedte össze belépti díjat szedve a tornaórájukat a jégpályán töltő gyerekektől és a tanítónőtől. A jegy ára 3 forint volt, mint ahogy a zsíros kenyér és a 3 dl tej is. A zsebéből előkerült pénz legalább háromszorosa volt annak, mint amihez hozzájuthatott. A többit Ő tette hozzá, hogy a bevétel csinosabb legyen. A pénzszedést illető rosszallásom ellenére mindvégig kitartott cselekedete helyessége mellett, de legalább is a tanító nénitől beszedett 3 Ft-ot illetően. Le sem merem írni az érveit, félek, akadnának, akik nem adnának neki igazat.

Egyik nyáron az udvar árnyékos zugában egy sereg fociban megfáradt gyerek vette körül. A társaság inkább a felsősökből verbuválódott. Ahogy oda értem, hallom ám, hogy mit terveznek ezek. A Főnök megígérte nekik, hogy a munkahelyéről kölcsönbe elhoz megfelelő számú hűtőgépet és meleg ide, meleg oda augusztusra lefagyasztja az egész udvart. Sok kamasz szájtátva hallgatta. Állítom, hogy mind elhitték. Huszonöt év múlva a Pattogós úti iskolában - igaz, hogy nem nyáron - de műjégpálya készült.

Ígéretét meg is próbálta volna valósítani, de egy másik körülmény ezt másképpen rendelte. Akkoriban mesélte, hogy egy amerikai nagybácsikája - akit ő nem is ismer - házat vesz neki Dömösön egy Mercédesszel. Csak az iránta érzett tapintatunk volt az oka, hogy nem nevettük ki. Egy idő után nem láttam. Talán kórházban van - gondoltam - ideje meglátogatni. Megkerestem hát a feleségét, hogy érdeklődjek felőle. Az asszonyka nem nagyon örült a látogatásomnak. Váltak. A főnök hollétét nehezen bár, de csak elmondta. Egy iskolai kiránduláson, Dömösön is megfordultunk. A kapu előtt egy vadi új Mercédesz állt és a családi házból a Főnök jött felénk, szeme sarkában huncut mosollyal. Röstelkedtem, hogy korábban nem hittem neki.

Ő gazdagodott, mi és a lakónegyed szegényebbek lettünk egy igazi Főnökkel.
    »VISSZA 


                              nti WEBDESIGN